Betegség bejegyzései



Lilypie 2nd Birthday Ticker
2009. febr. 6. 14:50 - írta É.N.

Nem semmi. Kijött úgy az 5. foga, hogy észre sem vettük.

Na jó, pár napja gyanús lett nekem a szokásos fogzásra utaló jelek. Ma előkerestem egy könyvet, hogy melyik foga jön 5-ként általában a babáknak.

Majd amikor adtam neki inni, kiváncsiságból felhúztam a száját, és ott figyelt már az 5. fog. Jobb felső kettes.

Valószínű az éjszakai sírások, felsírások, ébredések nemcsak a szörcsögés, köhögés miatt voltak, hiszen eddig minden fog előtt produkálta ezeket. Most a két dolog együtt hozta ki belőle az éjszakázást, bár ma és tegnap éjjel már határozottan jobban aludt.

Én tegnap elég sz.rul éreztem magam. Nagyon jó, hogy Oli itthonról dolgozik, mert tegnap nagyon rossz lett volna kettesben itthon  Danival. Alig álltam a lábamon, csak ültem Dani szobájában és abba reménykedtem, hogy szépen eljátszik egyedül, néha rám mászik, de nem kell cipelnem, emelgetnem, stb., mert féltem volna, hogy elejtem, összeesek vele. Így, hogy Oli itthon volt, néha átvette Dani felügyeletét és én addig aludhattam.

Ma elég ingatag vagyok még, hol jól, hol nem jól. Voltam bent a munkahelyemen, de hamar leléptem. Aztán gyógyszer, ami után tök jól lettem. Azt hiszem most kezd elmenni a  hatása, mert kezdek leereszteni.


Lilypie 2nd Birthday Ticker
2009. febr. 3. 8:03 - írta É.N.

3 napja. Jó lett volna megúszni...De hát a vágyak és a valóság sokszor nem találkozik.

Azért (is) nagyon rossz ez az egész, mert nem tud jól aludni Dani. (Az már csak ráadás, hogy ezáltal én sem, de ez lenne a legnagyobb baj.) Sokszor felsír, köhög, felébred, "szörcsög".

Szerencsére nem lázas, meg napközben jó kedve van, csak az alvások nem mennek. Bár igazából csak az első éjjel volt nehéz (sírás, ringatás, stb.), de még most is sokat nyüglődött.

Body-ban és zsákban alszik, hiába rakok rá takarót, egyszerűen pár perc után lekerül róla. 24 fok van  nála. De ha én fázok éjjel 2 takaró alatt (igaz a mi szobánkban nincs meleg), akkor lehet, hogy neki sem elég az, amiben alszik?

Orrszívó és orrspray előkerült már, két emberes procedura. Nagyon utálja és emiatt kapálózik, sír, üvölt.

Ja, ma reggelre nekem is rendesen elkezdett fájni a torkom. És ketten vagyunk csak egész nap. Jó lenne, ha et nem ragasztanám rá.

Amúgy tegnap a gyerekorvosi rendelő előtt jöttem el. Kint állt a sor vége.


Lilypie 2nd Birthday Ticker
2009. jan. 14. 15:39 - írta É.N.

Hétfő este arra értem haza, hogy nagyon meleg Dani feje. Elkezdtük mérni a lázát, elég különböző értékeket mértünk. Még hangulatilag nem volt túl vészes, de megbeszéltük, hogy kimarad este a fürdés.

Aztán estére már egyre bágyadtabb lett. Gondoltuk biztos a foga miatt, mert nem voltunk kint napok óta, rendesen fel is van öltöztetve, senki beteg nem járt nálunk, mi sem vagyunk betegek.

A legmagasabb hő: 37,9 volt. Oli mondta altatás után, hogy dőljek le, mert a fene tudja, hogy milyen esténk lesz, ő még úgy is fent marad. Persze egy percnyit sem tudtam aludni, csak feküdtem az ágyban és mindeféle szar kép villant be. Mert miért ne villant volna be? Kórház, sírás, rohangálás, stb.

Aztán oli mikor lefeküdt utána én jártam Danihoz át, amikor felsírt. Szerencsére nem ébredt fel nagyon, elég volt a hátát simogatni, de rossz érzés volt.

 Tegnap Oli nem volt itthon, így ketten maradtunk Danival. Méregettem továbbra is a lázát, de lázat nem mértem csak hőemelkedést. Egyre gyanúsabbá vált a dolog, hogy nem lehet, hogy ilyen forró a Gyerek és csak hőemelkedése van.

Egész nap rajtam csüngött, még lépcsőzni sem volt kedve, egyáltalán semmit nem akart csinálni, se enni, se inni. Aludni sem. Csak ringattam, altattam, énekeltem neki, puszilgattam, de semmi mosoly.

Közben egy csomó meló bejött, így azokkal is kellett foglalkoznom, Danival a kezemben. Ami bevallom, elég nehéz feladatnak tűnt. 1. túl nehéz Dani, 2. a laptop nyomkodása azért bizgatta volna, 3. a telefon kilőkése a kezemből is izgalmas feladatnak tűnt számára, 4. és persze hangosan mindezeknek hangot is adott, de csak akkor, amikor valakivel pont telefonáltam.

Délután aztán letudtam rakni aludni, gondoltam én is alszok vele egy kicsit, mert nem sok alvás volt mögöttem. 40 perc után szokás szerint ébredt. Próbáltam visszaaltatni. Egyszer csak hátranéztem és ott állt Oli. Majdnem dobtam egy hátast, úgy megijedtem. Hazajött hamarabb, hogy segítsen, csak nem hallottam, hogy bejött. Így Ő tovább altatta én meg aludtam egy kicsit. Nem sokat, de marha mélyen.

A láza továbbra is alacsonynak tűnt. De este elővettük a másik hőmérőt, hogy popsiban is megmérjük. ÉS akkor döbbentünk egy hatalmasat. A homlokmérő mutatott 37,1-et, a popsiban 37,9 volt. Szóval az addigi összes mérésünk, "alul volt mérve". Ki tudja, hogy ténylegesen milyen értéke volt a láznak?

Most tanultuk meg ezzel, hogy a homlokmérő egy sz.rt sem ér, vagy legalábbis nem pontos.

Ami nagyon érdekes volt még, hogy az egész feje Daninak nagyon meleg volt, főleg a halántéknál, a homloka viszont nem volt olyan meleg. Én nem emlékszem, hogy bármikor is fogtam volna ilyen "meleg-fejet".

Ma éjjel jól aludt. Reggel levittük a dokihoz, mert 37,5 volt a hője. Mondta, hogy vigyük át, megnézi. Nem talált semmit (persze Dani végig ordította az egész vizsgálatot, fél a dokitól) szerencsére. Hazajöttünk, és itthon már elég jó kedvű volt. Most elmentem dolgozni és amikor 1 körül hazaértem, hatalmas kacagásokkal fogadott. Jó a kedve, lépcsőzik, felkapaszkodik, mindent csinál, amit szokott. Remélem, ez már a gyógyulás jele.

Fogat még nem látunk...

Nagyon rossz érzés, hogy nem tudok segíteni neki. Átvenném minden fájdalmát, csak neki ne fájjon. Belegondolni sincs kedvem, hogy mi lesz akkor, amikor tényleg súlyosan/súlyosabban beteg lesz.